A trilógia befejező része 2018 tavaszán került bemutatásra, ám mielőtt rátérnénk a film tartalmára, foglaljuk össze az előzményeket!
A történet a II világháború idején kezdődik. 1943-ban Sébastien 7 éves, árva gyermek. Egy alpoki településen, Saint Martinban él César és lánya, Angélina, akik befogadják a kis árvát. A település lakói azonban kiközösítik a gyermeket, aki jobb híján magányosan bolyong az Alpok kies vidékén. Így találkozik össze a gazdátlan hegyimentő kutyával. Az eleinte vad és bizalmatlan állatot Sébastien fokozatosan magához édesgeti, és Belle-nek nevezi el.
A film második részében Belle és Sébastien már elválaszthatatlan barátok. 1945-ben járunk, amikor is César lánya, Angélina, egy repülőgép szerencsétlenség egyedüli túlélőjeként egy barlangban reked. A fiú és kutyája, valamint a helyi pilóta, Pierre hármasban indulnak a lány megmentésére. A közös megpróbáltatások még szorosabbá fűzik ember és állat kapcsolatát, a történet végére pedig nemcsak Angélinát sikerül megmenteni, de egy régi amulett arra is fényt derít, hogy Pierre nem más, mint Sébastien édesapja, aki mindez idáig mit sem tudott arról, hogy 9 évvel korábban fia született.
A trilógia utolsó részében Sébastien már 12 éves, Belle pedig 3 gyönyörű kölyökkutya anyukája. Pierre és Angélina egymásba szeretnek és összeházasodnak. Kanadában szeretnének új életet kezdeni, ám Sébastien nem szeretne elköltözni az Alpokból. Szinte a semmiből bukkan fel Joseph, Belle korábbi gazdája, aki kölykeivel együtt követeli vissza a kutyát. Sébastien tűzön-vízen át harcol négylábú barátaiért és otthona megtartásáért egyaránt.
Belle és Sébastien 3 - Mindörökké barátok teljes mesefilm,